Brutális visszaesés tapasztalható a közúti árufuvarozásban 2023. június 30. A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a közelmúltban Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzése keretein belül nyílt szakmai napot tartott, amelynek témája a közúti árufuvarozás volt. A budapesti esemény elsősorban az oktatásban résztvevők és a legfrissebb közúti árufuvarozással kapcsolatos trendek iránt érdeklődők számára került megszervezésre – áll a június 30-án kiadott sajtóközleményben.
Csökkentek a szállítási teljesítmények 2021. március 8. A tavalyi év negyedik negyedévében – leginkább a közúti szállítás visszaesése miatt – 5,8%-kal csökkent az áruszállítás teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest. A vasúti szállítás viszont nőtt. A személyforgalmat az előző negyedévhez képest még inkább érintette a csökkenés, a helyközi közlekedés teljesítménye 58, a helyié 36%-kal esett vissza. A legmarkánsabb, 98%-os visszaesést a légi közlekedés szenvedte el – összegezte a szállítási ágazat teljesítményéről közölt legfrissebb, március 8-i jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Esett a világ acéltermelése júniusban és az első fél évben 2020. július 27. Jelentősen, 7%-kal 148,3 millió tonnára esett a világ acéltermelése júniusban éves összevetésben, elsősorban a koronavírus-járvány hatására visszaesett kereslet miatt – közölte a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) honlapján, július 24-én.