A francia elnök 21 új külföldi nagyberuházást jelentett be 2022. január 17. Több mint 4 milliárd euró értékben, 21 új, külföldi beruházást jelentett be január 17-én Emmanuel Macon francia államfő az elzászi Chalampé település egyik ipari telepén tett látogatásán.
Újraiparosítási program Franciaországban 2021. október 12. Emmanuel Macron francia államfő október 12-én egy öt évre szóló újraiparosítási programot jelentett be, amelynek középpontjában a nukleáris energia fejlesztése, valamint Franciaországnak „egy innovációs nagy nemzetté” tétele áll.
Francia beruházások Magyarországon 2021. február 4. Három francia vállalat 20 milliárd forintnyi beruházást hajt végre az elkövetkező hónapokban Magyarországon a mérnöki szolgáltatások, az autóipari beszállítás és az egészségipar területén – mondta február 4-én Párizsban Szijjártó Péter, az érintett cégek vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően.
Vírusölő maszkot fejlesztett ki egy francia vállalkozás 2021. január 27. A koronavírus ellen is hatékony vírusölő egészségügyi maszkot fejlesztett ki egy francia cég, amely néhány hónapon belül piacra kerülhet – jelentette január 27-én a France2 köztévé.
Csökkent a francia ipari termelés novemberben 2021. január 8. Novemberben havi szinten 0,9%-kal csökkent a francia ipari termelés az októberi 1,9%-os növekedést követően – közölte az Insee francia statisztikai hivatal január 8-án.
A francia kormány egyik fő célja a munkahelyteremtés 2020. szeptember 4. A francia kormány szeptember 3-án bemutatott 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagja a koronavírus-járvány okozta recesszió leküzdésén túl 2030-ra készíti elő Franciaországot, de az egyik legfőbb célja a közvetlen munkahelyteremtés.
A francia kormány 15 milliárd eurót szán beruházásokra 2020. augusztus 31. A francia állam 15 milliárd eurót fordít beruházásokra és a gyártóhelyek visszatelepítésének támogatására abból a 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagból, amelyet jövő héten mutat be a kormány – jelezte augusztus 28-án Emmanuel Macron államfő.
A vártnál erősebben nőtt a francia ipar termelése júniusban 2020. augusztus 10. Jelentősen, a vártnál erősebben nőtt az ipari termelés Franciaországban júniusban az előző hónaphoz képest, de a koronavírus-járvány kirobbanása előtti szinttől továbbra is messze áll.
A francia kormány legalább 800 000 munkahely megszűnésére számít 2020. június 11. A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság következményeként legalább 800 000 munkahely fog megszűnni – jelezte június 10-én Bruno Le Maire gazdasági miniszter.
A francia kormány segíti a repülőgépgyártást 2020. június 9. Csaknem 15 milliárd eurós mentőcsomagot jelentett be június 9-én a francia kormány a koronavírus-járvány egyik legfőbb vesztesének számító repülőgépgyártó iparnak, amelyből másfél milliárd eurót a következő 3 évben kutatásra fordítanak, azzal a céllal, hogy 2035-re elkészüljön a karbonsemleges francia repülőgép.
A francia elnök segélycsomagot jelentett be az autóiparnak 2020. május 27. Több mint 8 milliárd eurós „történelmi” segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő május 26-án a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.
Közösen kér állami segítséget a német, a francia és az olasz iparszövetség 2020. május 12. Békeidőben példátlan állami beavatkozás szükséges a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi hatásainak ellensúlyozásához az Európai Unió három legnagyobb ipari országa, Németország, Franciaország és Olaszország vezető ágazati érdekképviseletének egy közös felhívása szerint, amelyet a Süddeutsche Zeitung című német lap ismertetett május 12-én.
Franciaországban épít gyárat a Huawei 2020. március 2. A magyarországi logisztikai és gyártóbázis szolgáltatásaira támaszkodva, az európai piac számára negyedik és ötödik generációs mobilhálózati berendezéseket gyártó üzemet létesít Franciaországban a Huawei Technologies – közölte február 28-án a kínai technológiai konszern.
Járműtechnológiai együttműködésről egyeztet Franciaország és Japán 2019. szeptember 4. Egyeztetések indultak Franciaország és Japán között miniszteri szinten járműipari technológiai kooperációról és ennek keretében a Nissan és a Renault autógyárak közötti ellentétek elsimításáról, együttműködésük megerősítésének az elősegítéséről – számolt be szeptember 3-án az Automotive News hírportál.
Francia cégek 40 milliárd forintnyi beruházást hoznak Magyarországra 2019. május 24. Francia gyógyszer- és autóipari vállalatok 40 milliárd forintnyi beruházást hoznak Magyarországra a május 23-i üzleti találkozásokon kötött megállapodások értelmében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban, ahol az OECD miniszteri értekezletének margóján francia gyógyszer- és autógyártó cégekkel tárgyalt.