Bővíti kapacitását a Swiss Krono Kft. 2021. október 19. A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter október 19-én, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Saját forrásból fejleszt a faipari cég 2018. március 28. A megtermelt eredmény egy részének visszaforgatásával épített új csarnokot és fejlesztette gyártástechnológiáját a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. csurgói faipari gyárában – olvasható a vállalat honlapján, a március 28-án megjelent közleményben.