Bővítést tervez az Audi

2021. szeptember 10. Beruházás | Autóipar

A világ autóiparának egyik középpontja Magyarországon van, ezáltal az ágazat óriási szerepet játszik a magyar gazdaság válság utáni újraindításában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptember 10-én.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Audi Hungária Zrt. jubileumi rendezvényén kiemelte: az autóipar termelési értéke az idei év első felében 31%-kal nőtt, így átlépte az 5100 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy idén először meghaladhatja a 10 000 milliárd forintot is. A nemzetközi versenyképességet jól mutatja, hogy az előállított autóipari termékek 90,5%-a kivitelre kerül, amivel Magyarország harmadik a benzinmotorok, ötödik az elektromos akkumulátorok és hatodik a dízelmotorok exportjában a világon. – A magyar autóipar egészen elképesztő nemzetközi versenyképességéhez pedig nagyon nagy mértékben járul hozzá az Audi – mutatott rá Szijjártó Péter. Ennek kapcsán kiemelte a hatalmas gyártási volument, illetve azt, hogy a vállalat vezető szerepet játszott abban, hogy az elmúlt 20 évben a magyar autóipar magasabb dimenzióba kapcsolt, így már nem „csak” gyártás és összeszerelés zajlik itt, hanem a helyi mérnökök részt vesznek a globális fejlesztésekben is. Az Audi a jövőben további bővítéseket tervez végrehajtani Győrben, amelyek középpontjában az elektromobilitás és a digitalizáció áll, ami kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára is, ezért minél több hasonló beruházást kell az országba vonzani. Az Audi Hungária 2001-ben bővült a műszaki fejlesztési részleggel, majd 2012-ben a motorfejlesztéssel és járműfejlesztéssel egészült ki Győrben. Ma a város az AUDI AG harmadik legnagyobb fejlesztési központja a világon. A műszaki fejlesztés területén több mint 500 magasan képzett szakértő dolgozik, a vállalat pedig a következő két évben további több milliárd forintot fog fordítani a területre.

(MTI)