A Lego 53 milliárd forintot fektet be Nyíregyházán

2021. június 18. Beruházás | FMCG

A Lego állami támogatással 53 milliárd forintból bővíti a nyíregyházi üzemét – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter június 18-án, a Lego Manufacturing Kft. beruházását bejelentő budapesti sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte, hogy a fejlesztés 250 új munkahelyet hoz létre a nyírségi megyeszékhelyen, így azt a kormány 5,85 milliárd forinttal támogatja. Értéke alapján a Lego beruházása a harmadik legjelentősebb az ideiek közül, és a dán vállalatcsoport a második legjelentősebb üzemét építi ki Nyíregyházán. A miniszter szerint a vezető nemzetközi cégek magyarországi befektetései is azt bizonyítják, hogy belföldön minden feltétel adott a magas szintű termeléshez. Ebben a rendszerben a korszerű technológiát alkalmazó vállalatok, a magyar munkavállalók teljesítménye, a fejlett infrastruktúra, és a támogató gazdaságpolitika éppen olyan tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mint a legókockák. A Lego csoport alelnöke a befektetést azzal indokolta, hogy a vállalatcsoport a válság ellenére is több mint 20%-kal növelte a forgalmát tavaly. Jesper Hassellund Mikkelsen hozzátette, hogy a nyíregyházi gyár a 2014-es megnyitás óta lépésről lépésre fejlődött, és most eljuthatott oda, hogy a fröccsöntő kapacitása 50%-kal, a csomagolási kapacitása pedig 30%-kal nő. A nyíregyházi építkezés 2023-ban ér véget, a gyár területe több mint 70 000 négyzetméterrel bővül. A világhírű dán építőjáték-gyártó magyarországi cége 2008-ban jött létre.

(MTI)