A Waberer’s csoport megválasztotta Igazgatóságának új tagjait

2021. április 20. Logisztika | Egyéb szektorok

Az április 19-i közgyűléssel sor került a Waberer’s csoport tulajdonosi struktúraváltásának utolsó lépésére, az új igazgatóság megválasztására. Az igazgatóság tagjait, Wáberer Györgyöt, dr. Czéh-Tóth Márkot és Kovács Andrást az új nagy tulajdonosok, az Indotek csoport és a High Yield Zrt. jelölték.

Az új igazgatóság egyúttal megköszönte és elismerte a leköszönő igazgatóság munkáját, kiváltképpen a 2020-ban indított transzformációs programot, amelyet a nemzetközi fuvarozási piacon bekövetkező drasztikus változások tettek szükségessé A vállalatnál az elmúlt időszakban nemcsak a tulajdonosi és az igazgatósági tanács tagjait illetően történt változás: Erdélyi Barna vezérigazgató irányítása alatt a cég működési portfoliója is új alapokra helyeződött. A nemzetközi fuvarozási üzletág stratégiai átalakítása az utolsó negyedéves eredmények alapján sikeresnek mondható.

– Az Indotek Csoport számára a Waberer’s-be történő befektetés stratégiai lépés. A két cég között számos szinergia van, amelyekből mindkét csoport – kölcsönösen – csak profitálni tud a jövőben. A menedzsment maximális támogatásunkat élvezi, hiszen a Waberer’s csoport bizonyította, hogy a megkezdett átalakulási folyamatok sikeresek, ezt pedig tovább kell erősíteni – mondja Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója.  

A 35 év szállítási területen szerzett tapasztalattal rendelkező Wáberer György elmondta: „fontosnak tartom, hogy a vállalat mint Magyarország és a régió legnagyobb és legrégebbi fuvarozó vállalkozása, nagyságához méltóan biztosítsa pozícióját, valamint tovább erősítse azt a piacokon. Biztos vagyok benne, hogy az új igazgatóság támogatásával ennek az elvárásnak és kihívásnak a cégcsoport eleget tud majd tenni”.

– Az új tulajdonosi struktúra és az igazgatóság menedzsment szempontból abszolút prosperáló. A vállalatot erősíti, hogy a tulajdonosok közt és az igazgatóságban hosszú távon gondolkodó, az iparág minden tevékenységi területét jól ismerő szakemberek ülnek, akik érdemben tudják támogatni azt a fejlődést, amelyet a cégcsoporton belül elindítottunk. Ez az új felállás számunkra garanciát jelent arra, hogy a Waberer’s csoport továbbra is Magyarország és Európa vezető logisztikai vállalataként szolgálja ügyfeleit – mondta Erdélyi Barna, a Waberer’s International vezérigazgatója.  

A Waberer’s csoport tulajdonosi struktúrája: a részvények 26,8%-a egyéb lakossági és intézményi befektetők tulajdonában van, a Trevelin Holding Zrt. (az Indotek Csoport tagja) 30,99%-os, az MHB Optimum Zrt. 21%-os, míg a High Yield Vagyonkezelő Zrt 20%-os tulajdonos a Waberer’s-ben, a saját részvények aránya 1,21%.

(www.waberers.com)