Elkezdődött a bonyhádi ipari park bővítése

2020. május 20. Beruházás | Egyéb szektorok

Elkezdődött a bonyhádi ipari park bővítése, a több mint 800 millió forintos beruházással épülő ipari terület alapkövét május 19-én helyezték el.

Potápi Árpád János, a térség országgyűlési képviselője az esemény előtt jelzésértékűnek nevezte a projekt elindítását. – Amikor a gazdaság mélyrepülésben van ma Európában és Magyarországon is, a válaszunk erre nem a meghátrálás, hanem az, hogy lerakjuk az ipari park új létesítményeinek az alapkövét, előremenekülünk – mondta. Hozzátette, azt remélik, hogy a március közepétől elbocsátottak gyorsan újra el tudnak majd helyezkedni.

– A legfontosabb feladatunk legalább annyi munkahely újrateremtése, ahány megszűnt az elmúlt időszakban – jelentette ki, megjegyezve, hogy május 8-ig 6800 vállalkozás kapott munkahelyvédelmi bértámogatást, ami 90 000 embert érintett. Vállalkozók arról számolnak be, hogy egyre több a megrendelésük, és a határok megnyitásával Bonyhád térsége is gyorsan be fog kapcsolódni az újrainduló európai gazdaságba.

Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere ismertette: a 803 millió forintba kerülő, 3,5 hektáros bővítéshez a többségi önkormányzati tulajdonú Bonyhádi Ipari Park Kft. 480 millió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból, az önerőt a kft.-ben tulajdonos vállalkozások tették hozzá.

Sebestyén Miklós a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a projekttel a meglévő, 21 hektáros ipari parkot bővítik. Az új részen 3286 négyzetméternyi alapterületen négy – asztalosipari, fémipari, szállítmányozási és mérnöki – cég számára épül üzemcsarnok, egy gumiipari cégnek pedig közművesített telket alakítanak ki. A pályázat önerejét az öt vállalkozás biztosította, később bérlik a létesítményeket az ipari park kft.-től, és 80-100 embert foglalkoztatnak majd. Az épületek november végére készülnek el.

(MTI)