Románia beruházási programokkal és bértámogatással akarja segíteni a gazdaság újraindulását
2020. május 5. Gazdaság | Egyéb szektorok
Románia az állami beruházási programokkal, a magánberuházások ösztönzésével és a kényszerszabadságról visszatérők bérköltségének részleges átvállalásával akarja támogatni a koronavírus-járvány által sújtott gazdaság újraindulását – jelentette be Ludovic Orban miniszterelnök május 4-én.
Az ehhez szükséges források előteremtésénél – a költségvetési források az európai támogatás mellett – a lakossági megtakarítások bevonására is számítanak, ennek érdekében meghatározott célú állampapírok kibocsátását tervezik egy „Románok a románokért” elnevezésű kötvénykibocsátási program keretében.
A kormányfő május 4-i esti sajtóértekezletén leszögezte, hogy az általa vezetett jobbközép kabinet szakított az előző szociáldemokrata kormányok fogyasztásra – a kereslet mesterséges növelésére – alapozott gazdasági modelljével, a gazdaság fellendítését a beruházásokra akarja alapozni. Ennek érdekében főleg az infrastruktúra fejlesztésére a GDP 6%-ának megfelelő összeget terveznek fordítani a következő két évben.
A május 14-én lejáró rendkívüli állapot idejére a költségvetésből fedezik a kényszerszabadságra küldött egymillió munkavállaló segélyezését. Ezt a támogatási formát a továbbiakban egy másik váltja fel: a bukaresti kormány azt tervezi, hogy átvállalja az állásukba visszatérő alkalmazottak bérköltségének 35-41,5%-át, vagyis a bérek adó- és járulékterheit. A román kormányfő azt ígérte: az 50 év feletti állástalanok, illetve a pályakezdő fiatalok alkalmazásának ösztönzésére is állami támogatására is külön programot indítanak.
Ludovic Orban szerint kormányának az idejében hozott megelőző intézkedésekkel sikerült féken tartania a járvány terjedését. Rámutatott: február 23-a óta 1 279 000 román állampolgár tért haza külföldről, többségük a legfertőzöttebb európai országokból, ami hatalmas fertőzésveszélyt jelentett. Románia külföldről hazatérő állampolgárai százezreit házi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba küldte: a kormányfő szerint nem sok országnak volt „bátorsága” ilyen szigorú óvintézkedéseket hozni.
Amikor Romániában február végén megjelent az első koronavírus-fertőzés, Spanyolországban és Franciaországban is még csak néhány esetről tudtak. Ma Romániában 800 halálos áldozat szerepel a veszteséglistán, míg az említett nyugat-európai országokban 25 000.
(MTI)