Verseny az akkumulátorgyártásban

2018. május 28. Beruházás | Egyéb szektorok

A francia Total gáz- és olajtársaság leányvállalata, a Saft akkumulátorgyártó bejelentette, hogy egy 200 millió eurós beruházás révén következő generációs akkumulátorgyárat épít Európában – olvasható a vállalat május 25-én kiadott közleményében.

Az elképzelés eredetileg idén februárban látott napvilágot, amikor bejelentették, hogy a Siemens-szel, a Solvay-jal és Manz-cal közösen következő generációs akkumulátor fejlesztésébe, majd gyártásába kezdenek, hogy állni tudják a versenyt az ázsiai és amerikai gyártókkal.

A tervek szerint a beruházást részben belső erőforrásokból, részben pedig uniós forrásokból fogják finanszírozni.

Azért is lényeges a mostani bejelentés, mert az európai cégek lemaradtak a fejlesztésben, ezért az uniós autógyártók olyan ázsiai akkumulátorgyártók termékeit keresik, mint a japán Panasonic, a dél-koreai Samsung vagy a kínai BYD, hogy kielégíthessék az elektromos autók iránti növekvő igényeket.

A Saft tervei szerint olyan félvezető technológián alapuló akkumulátorokat gyártanak majd, amelyek teljesítménye duplája lesz a jelenlegieknek, s így 2025-re versenyképesek lesznek kihívóikkal.

A közlemény szerint a cél az, hogy 2019 végére elkészüljön a prototípus, majd 2021-re beindítanák a gyártást egy 2 megawattórás gyártósoron.

(SCM)