Az AIT a Transport Research Arenán (TRA), Bécsben

2018. április 21. Egyéb | Egyéb szektorok

Az AIT a mobilitás területére vonatkozó úttörő jellegű innovatív kutatásokat és fejlesztéseket mutatott be Európa legnagyobb közlekedéskutatási konferenciáján.

Bécs (OTS) Európa legnagyobb szállítással foglalkozó konferenciáját, a Transport Research Arena-t (TRA) április 16. és április 19. között rendezték Bécsben, s ezzel a város a jövő mobilitásának európai központjává vált. Az AIT, a rendezvény társszervezőjeként az osztrák fővárosba invitálta a világ vezető szakértőit, hogy ott beszéljenek szakterületükről. – A programbizottság tagjaként az AIT felelős a TRA 2018 programjának összeállításáért, amelynek részeként több, mint 90 szekciót szerveztek a közlekedés és a mobilitás témakörében – mondta Christian Chimani, az AIT alacsony károsanyag-kibocsátású szállítás központjának vezetője, aki egyben a Transport Research Arena 2018 programbizottságának elnöke.

Összesen 3000 tudós és szakértő cserélt eszmét a közlekedési rendszerek digitalizációjáról és dekarbonizációjáról az április 16-át követő 4 napban. A TRA 2018 mottója az idei évben „a szállítás digitális korszaka – társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi megoldások” volt. Ausztria legjelentősebb kutatási és technológiai szervezete, az AIT nagy számú, jelenleg is folyó projektet mutatott be, például a jövő akkumulátoráról, innovatív gyorstöltő rendszerekről, a járműépítésben használatos új alapanyagokról, az utak biztonságát javító új módszerekről és megoldásokról, végül, de nem utolsó sorban pedig olyan fejlesztésekről, amelyek a közlekedési rendszerek működését és a teheráru-szállítást teszik hatékonyabbá.

A közlekedés dekarbonizálása

A közlekedési szektor legnagyobb kihívásainak egyike a dekarbonizáció. Köszönet illeti azért a kutatómunkáért az AIT-t, amellyel hozzájárult a klímaváltozás jövőbeni megfékezéséhez, illetve ahhoz, hogy bolygónk a jövő nemzedéke számára is lakható maradjon. Az elektromobilitás és az energia területén olyan projektekről van szó, amelyek célja, hogy környezetbarát, alacsony károsanyag-kibocsátású, és egyúttal a jelenlegieknél hatékonyabb motorokat fejlesszenek ki. Az AIT kutatásainak célja ezen túlmenően úgy optimalizálni az áruszállítást, hogy az egyúttal környezetbarát is legyen. Ilyen fejlesztés például a kerékpármegosztó rendszerek hálózattervezése, vagy a szállítmányozás és a flottamenedzsment által használható, a jelenlegieknél hatékonyabb útvonaltervezési módszer kialakítása. Az AIT kutatásainak további célja új típusú alapanyagok kifejlesztése. Ez utóbbi területen komoly áttörést jelentett a KryoAlu projekt, amelynek lényege, hogy a fémötvözetet mínusz 150 Celsius-fokon hozzák létre. Ezzel a világszerte is úttörő projekttel feleslegessé válik a bonyolult melegítési folyamat.

A digitalizáció kihívása

A digitalizáció korában elengedhetetlenül fontos a kritikus infrastruktúrák megfelelő védelme. A globális hálózatok és technológiai folyamatok új utakat nyitnak a szállítási rendszerek hatékonyságának emelésére. A jelen és a jövő technikai erőforrásainak teljes felhasználásával az AIT folyamatosan keresi az előremutató megoldásokat ezeken a területeken is. Az AIT fejlesztései olyan területeket ölelnek fel, mint például az 5G mobiltechnológia, amely lehetővé teszi, hogy az önvezető gépjárművek kommunikálhassanak egymással. Vagy a strukturális dinamika és a hangvédelem digitális ellenőrzése, továbbá az önvezető szállítási rendszerekkel kapcsolatos kutatások, illetve azok továbbfejlesztése. Ezekkel az innovatív fejlesztésekkel az AIT kutatói jelentősen hozzájárulnak a jövő közlekedésének javításához.

A közlekedési struktúra jövője

A gyorsan növekvő városok komoly kihívás elé állítják a közlekedést. Az AIT vezető szerepet tölt be az okosvárosok, és a közlekedési rendszerek fejlesztése területén folyó kutatásokban. A városok szerkezete és azok emberekre gyakorolt hatása is az AIT kutatásainak célkeresztjében van, ami például a virtuális valóság technológiájában ölthet testet. Az Innovációs Rendszer és Politika Központ pedig az osztrák és az európai politika egyik tanácsadó szervezete, és elkötelezett, hogy a közlekedés és a szállítás jelenkori és jövőbeni kihívásainak megfeleljen.