TRILAK, a színmester 2005. november 1. A hazai festékgyártás piacvezetőjének számító Trilak Kft. sikerét többek között a magas fokú IT támogatottságú supply chain rendszerének köszönheti. A több ezer recepturával dolgozó vállalat rugalmas gyártási folyamattal és a vevői igények magas szintű kiszolgálásával dicsekedhet.
Festékgyártás à la Tikkurila 2005. november 1. A Tukkurila nettó 440 millió euró éves bevétellel és 2300 alkalmazottal jelentős szereplője az Észak- és Kelet –Európai régiónak. A leglátványosabb növekedést a Kelet-Európában várják, ahol a festékeladás a magasabb életszínvonallal egyenes arányban növekszik.
Hogyan csökkentheti logisztikai költségeit egy hazai középvállalkozás? 2005. november 1. Erre a kérdésre próbáltak választ adni neves hazai szakemberek az október 27-én megrendezett nagysikerű konferencián, melyet a Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztálya és Ghibli Kft. közösen szervezett meg.
Percre pontosan 2005. november 1. A modern eszközökkel történő flottakövetés a kiskereskedelmi áruházláncok hatékonyabb áruterítését szolgálja. Általa a kiszállítás folyamata percre pontosan nyomonkövethető és a technikai problémák is kiszűrhetőek.
Nemzetközi kapcsolatok 2005. november 1. A Schenker a megbízók minőségi és mennyiségi igényeinek igyekezett elébe menni, amikor a BILK-ben kialakította logisztikai központját.
Benchmarking a humán területen 2005. október 1. Tapasztalataim szerint a benchmarking a humán szakterületek számára két okból fontos, művelendő tevékenység. Egyfelől cél - nevezhetjük szűkebb célnak is - egy adott vállalat humán tevékenységének ellátásához a gyűjtött tapasztalatok a szakterület saját eszköztárába történő beépítése. Másfelől cél – nevezhetjük tágabb célnak is -, hogy a tapasztalatokat oly módon hasznosítsa a szakterület, hogy ez által a társaság egésze számára megfogható hasznot, eredményt hozzon. Mindkét esetben számos megoldás kínálkozik.
Bajnok a vonalkód olvasásban 2005. október 1. Az Elcoteq SMD raktárában a tekercsben érkező anyagok raktári betárolását segítő, speciálisan kifejlesztett címkéző gép páratlan technikai megoldással készült.
Csúcstechnológia a Jászságban 2005. október 1. A Samsung az elmúlt másfél évtized alatt jól összehangolt logisztikai és informatikai rendszert alakított ki Jászfényszarun. A cég innen látja el televízióival egész Európát.
Szállítóládák és JIT 2005. október 1. Szabványosított többutas tároló és szállítóládák az autógyártásban
Összehangolt csapatmunka 2005. október 1. A finn tulajdonú Elcoteq legnagyobb európai termelőbázisa Pécsett van, ahol két telephelyen, az 1998-ban zöldmezős beruházás keretében épült Finn utcai és a 2000-ben megvásárolt Szilva utcai gyárban kész- és félkész termékeket állítanak elő az elektronikai ipar multinacionális gyártói számára. A gyártósorok hibátlan kiszolgálása, a késztermékek időre történő kiszállítása összehangolt csapatmunkát és innovatív megoldásokat követel. Erről beszélgettünk az Elcoteq logisztikai csapatával.
Élő raktár 2005. október 1. A 2005. szeptember 13-15. között hetedik alkalommal megrendezett Logi-Tech Logisztika a Gyakorlatban Szakkiállításon, egy új koncepció alapján Magyarországon először volt látható egy speciális, élő raktárlogisztikai bemutató.
Gyártás, szállítás három nap alatt 2005. október 1. Naponta bővül a mérőműszer modulokat kínáló texasi cég termékskálája, és a vevő által kért konfigurációt Európa-szerte akár egy nap alatt is célba juttatják. A debreceni székhelyű National Instruments Europe (NIE) Kft. nemcsak a texasi National Instruments (NI) vállalatcsoport meghatározó gyártóbázisává nőtte ki magát, hanem földrészünkön a disztribúciós tevékenységet is ellátja.
Körkép 2005. október 1. A 2005-ös év elmúlt kilenc hónapja számos érdekességgel szolgált mind a magyarországi, mind a kelet-európai ipari- és logisztikai ingatlanok piacán. Tekintve a kelet-európai logisztikai piac bővülését és változásait, valószínűleg az év végéig további érdekes fejleményeknek lehetünk tanúi.
Automatikus supply chain a PC-üzemben 2005. október 1. Három kontinensnyi piacot lát el élvonalbeli személyi számítógép-konfigurációkkal a Sanmina-SCI székesfehérvári gyára. A rugalmas gyártást automatikus supply chain szofver segíti.
Logisztikai-szállítási trendek az elektronikai gépiparban 2005. október 1. EU K+F keretprogrambeli projektek sora kutatja a változó üzleti környezet által generált logisztikai trendek ellátási láncokra gyakorolt hatásait. Közülük a SULOGTRA elnevezésű szakértői vélemények kérdőíves felmérésével, majd a feldolgozott adatok statisztikai modellek útján történő kiértékelésével – 2000-es bázison – logisztikai szcenáriókat állított fel 2010-es időhorizonttal. Most az elektronikai gépiparra – ami főként a számítástechnikai és irodai berendezések gyártását öleli fel – vonatkozó eredményeket foglaljuk össze.
Teherautó-város 2005. október 1. A 2,4 millió négyzetméteren elterülő, több mint tízezer munkavállalót foglalkoztató, és naponta közel négyszáz haszongépjárművet előállító wörth-i Mercedes – pontosabban DaimlerChrysler – gyárban jártunk. Az üzem a 6,5 tonnánál nagyobb össztömegű haszongépjárműveket összeszerelő üzemek között a világon a legnagyobb.
Sztatikus feltöltődés az elektronikai iparban 2005. október 1. Az elektrosztatikus jelenségek okozta károk évente dollármilliárdokban mérhetők az elektronikai gyártók, és a termékek felhasználóinak körében.
Fokozódó piaci kihívás 2005. október 1. Az elektronikai ipar beszállítóinak rugalmasan, és folyamatos fejlesztés mellett kell a “naponta” változó megrendelői igények kielégítésével talpon maradni. Erre vállalkozott Rejlek Metal & Stamping Kft., amely móri üzemében fémalkatrészeket állít elő az elektronikai- és autóipar multinacionális gyártói számára.
ONLINE FLOTTAKÖVETÉS 2005. október 1. Két hónappal ezelőtti cikkünkben a GPRS technológiára épülő GPS alapú járműkövető rendszerekről írtunk. Most bemutatjuk a rendszer működését, műszaki hátterét.
Tenyérnyi óriás 2005. október 1. A húszezres lélekszámú Komárom életében jelentős szerepet tölt be a kilenc ezer embert foglalkoztató ipari park, amelynek zászlóshajója Európa legnagyobb mobilkészülék gyára, a Nokia Komárom Kft. Tóth Ferenc logisztikai igazgatóval a nemrég bevezetett logisztikai megoldásokról beszélgettünk.