Akadálymentes nemzetközi áruszállítás 2020. április 30. Fenn kell tartani a nemzetközi áruszállítás akadálymentességét, az ingázóknak pedig továbbra is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy munkavégzés, földművelés céljából átléphessék a határokat – közölte a külgazdasági és külügyminiszter április 29-én az osztrák, szlovák és cseh kollégájával tartott videokonferencia után a Facebook-oldalán.
Az áruszállító teherautóknak legfeljebb 15 perc alatt át kell lépniük a határokat 2020. március 24. Az Európai Unió tagországainak lehetővé kell tenniük, hogy az árufuvarozók 15 percen belül átléphessék a határokat, hogy biztosítható legyen az alapvető áruk, valamint az orvosi felszerelések és egészségügyi eszközök áramlása a koronavírus-járvány elleni harc sikere érdekében – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren közétett videoüzenetében, március 23-án.
Nagyban segíti az áruszállítást néhány határátkelő megnyitása 2020. március 20. Nagyban segíti az áruszállítás folyamatosságát, hogy néhány határátkelőt ismét megnyitottak a forgalom előtt – mondta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kommunikációs vezetője március 20-án, az M1 aktuális csatornán.