Gyógyszeripari központ létesül a Debreceni Egyetemen 2021. március 26. Európai léptékű gyógyszeripari központ jön létre a Debreceni Egyetemen (DE) – közölte az intézmény rektora a „Nemzeti Gyártó - Kutató - Oktató Középüzem létrehozása és Gyógyszertudományi Kar építése a Debreceni Egyetemen (high tech)” elnevezésű pályázat online projektnyitó rendezvényén, március 26-án.
Nemzeti oltóanyaggyár 2020. május 8. Magyarország célja, hogy – hasonlóan a legtöbb területhez – önellátó legyen az oltóanyaggyártásban is – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere, miután a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködésről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) képviselője május 8-án, Budapesten.
Világszínvonalú műtői monitort fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem részvételével 2019. március 6. Az altatásos műtétek során használt izomlazítók hatásainak pontos megfigyelésére alkalmas monitort fejlesztett ki a Debreceni Egyetem (DE) aneszteziológiai és intenzív terápiás klinikája, valamint az amerikai Mayo klinika közreműködésével a svéd Senzime cég – jelentették be a fejlesztésben részt vevő szervezetek vezetői március 5-én, Debrecenben, sajtótájékoztatón.
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a GE magyarországi vállalata 2017. június 30. Közös képzésfejlesztésről, valamint a digitális medicina, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a sportorvoslás területeit érintő közös kutatásokról kötött stratégiai megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a General Electric (GE) magyarországi leánycége, a GE Hungary Kft. A dokumentumot június 29-én az egyetem műszaki-informatikai kabinetje ülésén írták alá a két szervezet vezetői.
Oltóanyag-előállító kísérleti üzem épül a Debreceni Egyetemen 2017. január 13. Oltóanyag-előállító kísérleti üzemet adnak át az idén a Debreceni Egyetem (DE) ipari parkjában - jelentette be a felsőoktatási intézmény kancellárja január 13-án, az egyetem első, hagyományteremtő szándékkal rendezett évindító partnertalálkozóján.