Bemutatták a Digitális Élelmiszeripari Stratégia keretrendszerét 2021. március 22. Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon folyamatosan javuló eredményességgel, ráadásul az ágazat még a koronavírus-járvány idején is tudott növekedni, amit a digitalizáció csak még tovább ösztönözhet – mondta Bognár Lajos, országos főállatorvos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a 34. Digitális Jólét Fórumon.
A gazdaság fellendítéséhez a nők jogainak erősítésére van szükség 2021. március 22. Utolsó előtti helyen a magyar munkaerőpiac az EU nemek közötti egyenlőségi listáján.
Gyengébb növekedésre számítanak a német kormány gazdasági tanácsadói 2021. március 17. Rontotta Németország hazai össztermékének (GDP) idei alakulására adott előrejelzését március 17-én bemutatott elemzésében a német szövetségi kormány mellett működő független gazdasági tanácsadó testület, az új prognózis szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága 3,1%-kal növekedhet.
Megszüntet több ezer munkahelyet a Volkswagen csoport 2021. március 14. Költségcsökkentő programja részeként megszüntet több ezer munkahelyet a német Volkswagen csoport (VW), a világ legnagyobb autógyártó társasága – jelentették március 14-én német hírportálok.
Januárban 6,7%-kal csökkent az ipari termelés 2021. március 12. Januárban az ipari termelés volumene 6,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8%-kal csökkent, miután idén januárban kettővel kevesebb munkanap volt. A szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 0,2%-kal nőtt, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 57%-kal emelkedett – erősítette meg második becslése alapján március 12-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Új Magyarország-stratégiát fogadott el az EBRD 2021. március 11. Elfogadta új Magyarország-stratégiáját az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa. A pénzintézet londoni székhelyén március 11-én bemutatott 22 oldalas dokumentum szerint a 2021-2026-os időszakra szóló feladatterv elemei között szerepel a koronavírus-járvány által a magyar gazdaságra gyakorolt hatások felszámolásának elősegítése is.
Magyarországon a cégek 3%-os létszámbővítést terveznek 2021. március 9. Magyarországon a cégek átlagosan 3%-kal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között – derül ki a ManpowerGroup március 9-én közzé tett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
Az EP elfogadta a stratégiai beruházásokat ösztönző InvestEU programot 2021. március 9. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a stratégiai beruházásokat ösztönző InvestEU programot, amely több támogatást kíván biztosítani a vállalatok számára a koronavírus okozta válság túléléséhez, illetve segítséget kíván nyújtani a nehezen finanszírozható beruházások elindításához.
Súlyos gondok a Cseh Légitársaságnál 2021. február 24. Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől – ismerte el Vladimíra Dufková, a CSA szóvivője február 24-i nyilatkozatában.
Megemelték a cégek környezetbarát beruházást támogató pályázati keretet 2021. február 24. A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán, február 24-én.
Pályázat indul vállalkozások számára 2021. február 15. A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak vállalkozások – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára február 15-én feltöltött videóban.
Bíznak kínai üzletükben a német vállalatok 2021. február 2. Tavaly a koronavírus-válság ellenére is növelni tudta forgalmát a Kínában tevékenykedő német vállalatoknak több mint a fele, és nagy várakozásokkal tekintenek az idei év eredménye elé is a német kereskedelmi kamara kínai tagozatának február 2-án publikált hangulati felmérése alapján.
A cégek több mint fele érte el a válság előtti kapacitáskihasználtsági szintet 2021. február 2. A válság előtti kapacitáskihasználtsági szintet tavaly októberre a cégek 55%-a érte el, vagy haladta meg, ugyanakkor a vállalatok 40%-a 50 százalékpontnál kisebb, 5%-a pedig legalább 50 százalékpontos csökkenést szenvedett el a korlátozások bevezetése előtti időszakhoz viszonyítva – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) február 2-án.
A várakozásokhoz képest kevésbé csökkent az euróövezeti gazdaság teljesítménye 2021. február 2. A várakozásokhoz képest enyhébb ütemben esett vissza az euróövezet gazdaságának teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben és az év egészében is.
Óvatosan optimista a német autóipar 2021. február 2. Aktuális üzleti környezetüket alapvetően gyengének ítélték meg januárban a német autóipari ágazat vállalatai, óvatos optimizmussal tekintenek viszont az elkövetkező néhány hónapra az ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Az 1980-as évek első felének szintjére zuhant tavaly a brit autóipar termelése 2021. január 28. Az 1980-as évek első felének szintjére zuhant tavaly a brit autóipar termelése, elsősorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások keresleti hatásai miatt.
Az európai befektetések mértéke felülmúlta a várakozásokat 2021. január 27. A kereskedelmi ingatlanberuházások európai volumene tavaly elérte a 275 milliárd eurót. Bár a 2019-es 331 milliárd euróhoz képest ez 17%-os csökkenést jelent, a 2020-as forgalom mégis felülmúlta a Covid-19 világjárvány hatásaival kalkuláló előzetes várakozásokat. A magyar piacot tekintve a beruházási mennyiség összértéke 1 milliárd euró volt – derült ki a vezető kereskedelmi ingatlan-tanácsadó, a CBRE legfrissebb, január 27-én közzé tett adataiból.
Javított idei világgazdasági növekedési előrejelzésén az IMF 2021. január 26. Az év második felében lendületbe jöhet a világgazdasági növekedés, köszönhetően a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalap (IMF) január 26-án kiadott, World Economic Outlook (WEO) felülvizsgált prognózisa szerint.
Romlott januárban az üzleti hangulat Németországban 2021. január 25. A koronavírus-járvány miatt kialakult súlyos helyzet következtében januárban a vártnál is erősebb mértékben romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
Csaknem 30 milliárdot ítéltek már meg a vállalkozásindítást segítő programban 2021. január 23. Csaknem 30 milliárd forintot ítéltek meg eddig a vállalkozások indítását segítő programban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve január 23-án.