Fejlesztés a Simotrade Kft.-nél 2022. február 10. Több mint 400 millió forintos technológiai fejlesztést valósít meg idén a lámpagyártással foglalkozó simontornyai Simotrade Kft. – közölte a cég ügyvezető igazgatója február 10-én.
Beruházás Aszódon 2022. február 8. Február 8-án bejelentették a török Sisecam csoport beruházását Aszódon.
Bővítette telephelyét és kapacitását a Vertex Bútor Kft. 2022. február 8. Több mint 755 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében automatizált festőüzemmel bővítette bútorgyártó kapacitását a nemesnádudvari Vertex Bútor Kft. – közölte a cég február 8-án.
Munkahelyteremtő beruházás Ózdon 2022. február 8. A tavalyi év brutális exportrekordot hozott Magyarországon, amivel a kivitel értéke 14%-kal növekedett és elérte a 119 milliárd eurót, még a világgazdasági nehézségek ellenére is – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter február 8-án, Ózdon.
Chiptörvény 2022. február 8. Az Európai Bizottság európai chiptörvényt javasol a félvezetőhiány leküzdésére és Európa technológiai vezető szerepének megerősítésére – jelentette be Margrethe Vestager, a brüsszeli testület digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnöke február 8-án.
Több mint 6 hektáros ipari parkot létesítenek Harkányban 2022. február 8. Csaknem 460 millió forintos fejlesztés keretében alakítanak ki egy 6,2 hektáros ipari parkot Harkányban – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat február 8-án.
Bővül a győri ipari park 2022. február 7. A kormány 10 milliárd forintos támogatásával bővül a győri ipari park – közölte a győri önkormányzat február 7-én.
Jelentős környezetvédelmi beruházás 2022. február 7. A kormányzati támogatással megvalósult, mintegy félmilliárd forintos környezetvédelmi beruházásnak köszönhetően szinte megszűnt az ATEV Zrt. hódmezővásárhelyi üzemének szagterhelése – közölte Vígh Róbert Ferenc gyárigazgató február 7-én, a helyszínen.
Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna 2022. február 7. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna vállalkozásai versenyképességének fokozására, a 2021-2027 közötti európai uniós gazdaság- és vállalkozásfejlesztési pályázati forrásainak eredményesebb felhasználására együttműködési megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, kormánybiztos az érintett megyék kereskedelmi és iparkamarai elnökeivel február 7-én, Budapesten.
Logisztikai depó épül Nagykanizsán 2022. február 7. Több százmillió forint értékű zöldmezős beruházással épít új logisztikai depót a Magyar Posta Nagykanizsán, ahol már megkezdődött az üzemcsarnok építése – közölte a vállalat február 7-én.
Együttműködés a Rába-csoport és a Széchenyi István Egyetem között 2022. február 7. Keretmegállapodást kötött a Rába Járműipari Holding Nyrt. a győri Széchenyi István Egyetemmel – közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat február 7-én.
Platina minősítés a vállalati felelősségvállalásért 2022. február 7. A Jungheinrich olyan szintet ért el a vállalati felelősségvállalás, mint kevés más vállalat. Ennek elismeréseként a nagyvállalat elnyerte az EcoVadis minősítő ügynökségtől a legmagasabb fenntarthatósági tanúsítványt, a platina minősítést. A világ egyik vezető, vállalati felelősségvállalást értékelő intézménye, az EcoVadis csak a tanúsított vállalatok legjobb egy százalékának ad platina minősítést. Az EcoVadis összesen több mint 85 000 vállalat fenntarthatóságát elemezte.
Fejlesztést tervez a Gyulahús Kft. 2022. február 4. A tervezettet túllépve, 8,3 milliárd forintos árbevétellel zárt tavaly a Gyulahús Kft., amely csaknem 40%-os bővülést ért el az exportpiacokon az egy évvel korábbihoz képest – közölte február 4-én az önkormányzati tulajdonú cég ügyvezető igazgatója, aki a több mint 10 milliárd forintos, tervezett fejlesztésről is beszélt.
A chiphiány enyhülése idén már jelentős termelésnövekedést hozhat az iparban 2022. február 4. Örvendetesnek tartják az elemzők, hogy a járműipar elhúzódó lejtmenetét a kisebb súlyú ágazatok teljesítménye ellensúlyozni tudta. Ez még inkább alátámasztja, hogy a chipek hiányának a második félévtől remélhető oldódása idén már érdemi növekedést hozhat.
Befektetési tárgyalásokat jelentett be az OXO Technologies 2022. február 4. Technológiai cégekbe fektetne be az OXO Technologies Holding Nyrt. – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, február 4-én közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
A Budapest Airport is aláírta a toulouse-i nyilatkozatot 2022. február 4. A Budapest Airport is aláírta a toulouse-i nyilatkozatot, amely új fejezetet nyit Európa számára a légiközlekedés nettó zéró 2050-es céljának eléréséhez – közölte a repülőteret üzemeltető társaság február 4-én.
Bizonyíthatóan zöld úton jár a zöld termékek zöme 2022. február 4. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére 2021-ben új elemmel bővítette vizsgálati palettáját a fogyasztóvédelmi hatóság. Három önálló ellenőrzésben – általánosságban és kétféle kozmetikumra célzottan – is megnézték, hogy a „natúr”, „bio” vagy „vegán” megjelöléssel kínált termékek zöld tulajdonságai dokumentumokkal igazolhatók-e. A samponok, balzsamok, hajkondicionálók és hajfestékek őszi áttekintése a korábbiakhoz hasonló eredményt hozott: több mint 80 készítményből mindössze hármat tűntettek fel rossz színben – ismertette február 4-i közleményében a minisztérium.
Decemberben 30 éves csúcson az infláció az OECD-ben 2022. február 4. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 6,6% volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés decemberben a novemberi 5,9% után.