Gyümölcsfeldolgozó üzem épül Szabolcsban

2018. március 29. Beruházás | FMCG

Csaknem 5 milliárd forintos beruházással gyümölcsfeldolgozót és sűrítménygyártó üzemet épít a Hungarian Juice Company Kft. Tornyospálcán, amelynek alapkövét március 29-én tették le, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község határában.

Jevgenyij Jurcsenko, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a 2019 közepére elkészülő üzemben több mint 100 munkavállalót foglalkoztatnak majd, és a tervek szerint hosszú távon mintegy 600 térségi mezőgazdasági termelő által termelt gyümölcsöt – elsősorban almát és meggyet – vesznek majd át.

– Az üzem már az első termelési évben 60-80 000 tonna alma és 3000 tonna meggy feldolgozásra lesz képes. A sűrítmény gyártásán kívül gyümölcspürét és gyümölcsleveket is előállítanak majd a tornyospálcai gyárban, amely termékei 98%-át exportra szánja – jelentette ki az igazgató.

(MTI)