Logisztikai bázis nyílt Balatonbogláron

2018. március 29. Beruházás | FMCG

Új logisztikai bázist és élelmiszer-laboratóriumot adtak át március 28-án, a magyar családi tulajdonban lévő Halker Kft. balatonboglári telephelyén olvasható a vállalat közleményében.

A Halker Kft. balatonboglári logisztikai bázisa az avatás napján, 2018. március 28-án. (Fotó: MTI, Varga György)

Az 1,4 milliárd forintos projekt 912,8 millió forintos uniós támogatást nyert el. A beruházásokról Gödry Zoltán ügyvezető igazgató-tulajdonos elmondta, a még felszerelésre váró élelmiszer-laboratórium a kutatásokkal együtt fontos szerepet kap az élelmiszer-hamisítás elleni küzdelemben, lehetővé téve a termékek azonnali bevizsgálását.

A projektet az a konzorcium valósítja meg, amelyet a Halker Kft. vezet, tagjai az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, továbbá a szintén kutatásokkal foglalkozó Seqomics Kft. A cégvezető arról is beszámolt, hogy a Halker Kft.-t 1990-ben alapították tulajdonostársával. A következő években telephelyet vásároltak és bővítették azokat Balatonbogláron, Veszprémben, majd később Szombathelyen. A boglári fejlesztések része volt egy halfeldolgozó üzem építése is 2005-ben, uniós támogatással.

– Az új, boglári logisztikai bázissal az eddigi 5200 raklaphelyes kapacitásuk 1500-zal bővül – tette hozzá az igazgató. Szólt arról is, hogy a Halker egyik alapítója volt a 2003-ban létrehozott Mirbest csoportnak, a magyar piac egyik legerősebb beszerzési társulásának, amely ma is tisztán magyar tulajdonú, 20 tagból álló klaszter.

Gödry Zoltán elmondta, a 2 milliárd forintos saját tőkével rendelkező, fő tevékenységében professzionális élelmiszer-nagykereskedelemmel foglalkozó Halker Kft. 2016-ban 650 millió forint adózás előtti eredményt ért el, az elmúlt években folyamatosan fejlődve. A társaság árbevétele tavaly 16,5 milliárd forint volt, idén már 18 milliárdot terveznek. A dolgozói létszám 2015 óta több mint 50%-kal emelkedett, 2018 február végén 459 volt, és várhatóan év végéig újabb 31 munkavállalóval bővül – mondta.

(SCM)