Szigetelőanyag-gyár épül Alsózsolcán

2018. március 21. Beruházás | Egyéb szektorok

Belga és török cégek együttműködésének eredményeként épülhet meg az a szigetelőanyag-gyár, amelynek megnyitásáról március 20-án, sajtótájékoztatón számoltak be Budapesten.

A belga Ravago csoport és a török Besler Tekstil cég együttműködéséből létrejött Ravaber nevű vállalat Alsózsolcán felépülő gyára évente 36 000 tonna szigetelőanyagot állít majd elő, a termékek kétharmadát a környező országokban fogják értékesíteni. Az összességében 6,4 milliárd forint értékű, 90 munkahelyet teremtő beruházását a kormány 1,24 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti.

Tomas Keisers, a Ravago üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy a szigetelőanyag-gyártás ígéretes jövő előtt áll, mivel az energiatakarékosság világszerte egyre fontosabb szempont. Terveik szerint az új üzem egyszerre járul hozzá a térség fejlődéséhez és a vállalat európai terjeszkedéséhez.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházók számára a munkaerő a legfontosabb kérdések egyike, a borsodi régió pedig annak ellenére is rendelkezik még munkaerő-tartalékkal, hogy 2010 óta a harmadára csökkent a térségben munkanélküliség, illetve hogy azért is fontos a beruházás, illetve a török kapcsolat, mert Törökország hamarosan bekerülhet a világ 10 legnagyobb gazdasága közé.

(MTI)