Kevesebb Kiát gyártottak tavaly a szomszédban

2018. január 25. Gyártás | Autóipar

Enyhén visszaesett a Kia Motors Slovakia gyártása tavaly az előző évi rekordhoz képest – derült ki a dél-koreai autógyár szlovákiai leányvállalata által január 24-én közzétett adatokból.

Az autómárka vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzemében, amely a Kia egyetlen európai gyára, 2017-ben 335 600 gépkocsi és csaknem, 540 000 autómotor készült el. A gépkocsik gyártása mintegy 1%-kal mérséklődött, az autómotoroké pedig megközelítőleg 12%-kal esett vissza éves szinten.

A Szlovákiában készülő Kia gépkocsik közül tavaly a márka városi terepjárója (SUV), a Kia Sportage tette ki a gyártás legnagyobb hányadát, 64%-át, ez megegyezett az 1 évvel korábbi aránnyal. A gyártás 29%-át a Kia Cee'd modell adta (1 évvel korábban 28%), a fennmaradó 7%-ot (1 évvel korábban 8%) pedig a Kia Venga nevet viselő kis családi autói tették ki.

A tavalyi évben ismét Nagy-Britanniában értékesítették a Kia Motors Slovakiában készült gépkocsik legnagyobb hányadát, 17%-át. A Vágtapolcán gyártott gépkocsik második legjelentősebb piaca 2017-ben az 1 évvel korábban még harmadik Oroszország volt, 13%-os részesedéssel. A harmadik legnagyobb felvevő piacnak tavaly Spanyolország bizonyult, ott talált gazdára a Szlovákiában gyártott Kiák 9%-a.

A vállalat idei évre vonatkozó terveiről Dae-Sik Kim, a Kia Motors Slovakia elnöke azt mondta: tavaly 107 millió eurót fektettek be a gyártósorok fejlesztésébe, az idén több mint 200 millió eurót kitevő beruházásokat terveznek.

A Kia Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első és jelenleg egyedüli európai gyártóüzeme Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat jelenleg több mint 3800 alkalmazottat foglalkoztat, ezzel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában. A vágtapolcai gyárban 2006-ban indult be a sorozatgyártás, azóta a gyárban több mint 2,9 millió gépkocsi és több mint 4,4 millió autómotor készült el.

A szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által a múlt héten közzétett nem végleges adatok szerint 2017-ben a 3 szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati Citroën és a Kia összesített gépkocsi gyártása is enyhe csökkenést mutatott, 1 millió 25 000-re esett vissza az 1 évvel korábbi 1 millió 40 000-ről.