Terjeszkedés Svédországban

2018. január 9. Logisztika | Egyéb szektorok

Az Ekol Logistics terve és stratégiája, hogy Európa egyik vezető és saját eszközökkel rendelkező logisztikai intermodális szolgáltatójává váljon. Mindezzel összhangban a társaság „Ekol Skandinávia” néven indítja be újabb operációját, melynek első lépéseként új leányvállalat kezdi meg működését Svédországban, 2018 januárjában. Ez immár a 16. ország, ahol az Ekol saját kirendeltséget üzemeltet – áll a cégcsoport január 9-én kiadott sajtóközleményében.

– Az Ekol Skandinávia kínálatában nemzetközi FTL, LTL, valamint gyűjtőszállítások szerepelnek majd. A Skandináv országokat eleinte Törökországgal, a Közel-Kelettel, illetve további, Ekol-kirendeltségekkel rendelkező országokkal kapcsoljuk össze. A következő fázis pedig a teljes európai összeköttetés megvalósítása – nyilatkozta Jarmo Halonen, az Ekol Skandinávia regionális igazgatója.

A kezdeti szakaszban az Ekol a kiskereskedelemre, autóiparra, elektronikai iparra, papír- és fafeldolgozó szektorra összpontosít majd ebben a térségben. Fontos kiemelni, hogy ezekben az iparágakban az Ekol több éves tapasztalattal rendelkezik és a társaság számos alkalommal részesült kitüntetésben az említett ágazatokban nyújtott teljesítményért.

A tervek szerint az Ekol Skandinávia 2018 második felétől rövidtávú tengeri szolgáltatásokat is kínál majd a Földközi-tengeri régió irányába.

Tudatos működése során az Ekol szem előtt tartja felelősségét a környezetért és a közösségért, továbbá elkötelezett az etikai irányelvek iránt. 6 Ro-Ro hajó és 2 tengeri kikötő tulajdonosaként, valamint heti 48 irányvonat üzemeltetőjeként az Ekol környezetbarát szolgáltatásokkal kívánja megerősíteni jelenlétét Európában. Az Ekol által kínált intermodális megoldásoknak köszönhetően a társaság havonta 365 000 fát „ment meg” (amely 850, futball-pálya méretű erdőnek felel meg), valamint annyi üzemanyagot takarít meg, amely elegendő ahhoz, hogy a Földet 365-ször kerüljük meg. – Skandináviai működésünket a svédországi Göteborg városában található irodánkkal kezdjük meg, ahonnan a teljes skandináv piacfejlesztést támogatni tudjuk. Terveink szerint a következő két évben 30 főre bővítjük létszámunkat, 2020 végére pedig 30 millió EUR éves forgalmat szeretnénk elérni – tette hozzá Jarmo Halonen.

Az Ekol a modern, innovatív megoldásait saját K+F részlegének 120 fős csapatával fejleszti, akik jelenleg 130 különböző projekten dolgoznak azért, hogy a vállalatot és a szolgáltatásokat még jobbá és hatékonyabbá tegyék. Ez különbözteti meg az Ekolt a piac többi logisztikai szereplőjétől.

– Azért döntött az Ekol a Skandináv országok irányába történő terjeszkedés mellett, hogy közelebb kerüljön a térségben található ügyfeleihez és jobban megfeleljen elvárásaiknak. Fontos hangsúlyozni, hogy az Ekol egyik irányvonata az olaszországi Trieszt és a németországi Kiel között közlekedik és a skandináv volumenek számára dedikált. A közeljövőben tervezzük növelni a járatok számát ezen a vonalon. Ez az irányvonat-csatlakozás köti össze a Skandináv országokat Dél-Európával és Törökországgal intermodális módon – mondta el Wojciech Brzuska, az Ekol Európa igazgatója.